A húszas években járunk. Kisfiú vagyok, körülbelül 140 centi magas, nagyon ravasz, és ügyvéd. Rossz fát tettem a tűzre, ezért bírósági tárgyalás jár. Édesapám a védőügyvédem. Otthonról indulunk kocsival, de én vezetek. Úgy viselkedek mint egy felnőtt, mégha gyerek is vagyok.
Apámról tudom, hogy egy született balek, ezért más megoldást kell találni. Csak úgy úszhatom meg, ha lepaktálok az ördöggel. Nem fogják kitalálni, de az ördög maga is ügyvéd.
A belvárosban leparkolok a megyei bíróság székháza előtt, édesapám az igazak álmát alussza, nyála ráfolyik a sebváltóra. Kiszállok, és rágyújtok egy cigire. Átmegyek az úttesten, a villamos síneken, terhes anyák jönnek velem szembe, akik vidáman pöfékelnek, és beszélgetnek. Már messziről megpillantom a fekete Bentley-t, ahogy vészjóslóan terpeszkedik el az épület előtt. Szívem egyre jobban kalimpál, lépteimet felgyorsítom. Belépek az üvegajtón, és egyből megpillantom. Körülbelül 2 méter magas, fekete szmokingban van, és fekete kalapot visel, de nem cilindert, hanem olyat, amilyet a kalózok szoktak hordani. A teste egy merő rohadás, oszladozó hús szaga árad belőle. Nem véletlen, hogy feláll a szőr a hátamon. A pultnál áll háttal, mikor belépek, hátrafordul, meglepetést színlelve. Tudta, hogy jövök, várt engem. Elmosolyodik, és komótosan odaaraszol hozzám, sétapálcájának segítségével.
-Mr. Jones, végre! Örülök, hogy látom. Hogy szolgál a kedves egészségünk? Hallottam a drámát Maga körül, szörnyű, szörnyű...- mondja, és közben egyre jobban mosolyog.
-Áh...igen. Szerencsére azóta rendeződtek a dolgok, sikerült elsimítanom az ügyeket...Tudja, rajtam nehéz kifogni. – izzadok mint egy ló, tudom, hogy ennél nagyobb hülyeséget nem csinálhatok. Nem tehetek róla, inamba szállt a bátorságom. Ha te néznél farkasszemet a sátánnal, talán veled is ezt történne.
- Nem mondja komolyan? Én azt hittem még folynak a tárgyalások, de akkor biztosan tévedett a forrásom. Akkor mi járatban errefelé? – kérdezi felhúzott szemöldökkel, kutató pillantással.
- Tudja, az apám bajba került, és én vagyok a védőügyvédje. – talán ezzel kimenthetem magam.
- Oh hát ez pompás, pompás! Őszinte részvétem az édesapja iránt, biztos lehet benne, hogy jól választott. Későre jár, legyen olyan kedves és kísérjen ki a kocsimhoz.
Nincs mit tenni, elindulunk kiféle. Felbukkan mellettünk egy öltönyös fickó. Sápadt, jóvágású arc, elegáns járás, magabiztos tekintet. Tudom jól, és ő is tudja nagyon jól, már nem sokáig fog így kinézni.
Komótosan beszállnak a kocsiba, én egy nyitott hátsó ajtó előtt állok. Már elköszönnék, és elhúznám a csíkot, amikor a nevemet mondja. Rápillantok, és pont elkapom a villanást a szemében.
-Örültem a találkozásnak Mr. Jones!- majd bevágódik az ajtó, és szélsebesen elhúz a kocsi.
Éppen indulnék, mikor meglátom, hogy nem tudok járni, mivel nincsenek lábaim, és egy tolókocsiban ülök. Hiába, a sátánt nem szabad átverni. Lassan átjutok az úttesten, a villamos síneken kissé fennakadok, majd meglátom édesapám, aki még mindig oly édesen alszik, mint egy 8 éves.
