Csörög az ébresztő, rápillatok. Dél van. És még sötét. Ez hogyan lehetséges??? Megint elaldutam?? Fél hétre állítottam be a vekkert!!!! Ez nem létezik...
Persze, hogy nem létezik, mondja az agyam, és röhög, hogy megint túljárt az eszemen, és a következő pillanatban megszólal az igazi csörgés...
A húszas években járunk. Kisfiú vagyok, körülbelül 140 centi magas, nagyon ravasz, és ügyvéd. Rossz fát tettem a tűzre, ezért bírósági tárgyalás jár. Édesapám a védőügyvédem. Otthonról indulunk kocsival, de én vezetek. Úgy viselkedek mint egy felnőtt, mégha gyerek is vagyok.
Apámról tudom, hogy egy született balek, ezért más megoldást kell találni. Csak úgy úszhatom meg, ha lepaktálok az ördöggel. Nem fogják kitalálni, de az ördög maga is ügyvéd.
A belvárosban leparkolok a megyei bíróság székháza előtt, édesapám az igazak álmát alussza, nyála ráfolyik a sebváltóra. Kiszállok, és rágyújtok egy cigire. Átmegyek az úttesten, a villamos síneken, terhes anyák jönnek velem szembe, akik vidáman pöfékelnek, és beszélgetnek. Már messziről megpillantom a fekete Bentley-t, ahogy vészjóslóan terpeszkedik el az épület előtt. Szívem egyre jobban kalimpál, lépteimet felgyorsítom. Belépek az üvegajtón, és egyből megpillantom. Körülbelül 2 méter magas, fekete szmokingban van, és fekete kalapot visel, de nem cilindert, hanem olyat, amilyet a kalózok szoktak hordani. A teste egy merő rohadás, oszladozó hús szaga árad belőle. Nem véletlen, hogy feláll a szőr a hátamon. A pultnál áll háttal, mikor belépek, hátrafordul, meglepetést színlelve. Tudta, hogy jövök, várt engem. Elmosolyodik, és komótosan odaaraszol hozzám, sétapálcájának segítségével.
-Mr. Jones, végre! Örülök, hogy látom. Hogy szolgál a kedves egészségünk? Hallottam a drámát Maga körül, szörnyű, szörnyű...- mondja, és közben egyre jobban mosolyog.
-Áh...igen. Szerencsére azóta rendeződtek a dolgok, sikerült elsimítanom az ügyeket...Tudja, rajtam nehéz kifogni. – izzadok mint egy ló, tudom, hogy ennél nagyobb hülyeséget nem csinálhatok. Nem tehetek róla, inamba szállt a bátorságom. Ha te néznél farkasszemet a sátánnal, talán veled is ezt történne.
- Nem mondja komolyan? Én azt hittem még folynak a tárgyalások, de akkor biztosan tévedett a forrásom. Akkor mi járatban errefelé? – kérdezi felhúzott szemöldökkel, kutató pillantással.
- Tudja, az apám bajba került, és én vagyok a védőügyvédje. – talán ezzel kimenthetem magam.
- Oh hát ez pompás, pompás! Őszinte részvétem az édesapja iránt, biztos lehet benne, hogy jól választott. Későre jár, legyen olyan kedves és kísérjen ki a kocsimhoz.
Nincs mit tenni, elindulunk kiféle. Felbukkan mellettünk egy öltönyös fickó. Sápadt, jóvágású arc, elegáns járás, magabiztos tekintet. Tudom jól, és ő is tudja nagyon jól, már nem sokáig fog így kinézni.
Komótosan beszállnak a kocsiba, én egy nyitott hátsó ajtó előtt állok. Már elköszönnék, és elhúznám a csíkot, amikor a nevemet mondja. Rápillantok, és pont elkapom a villanást a szemében.
-Örültem a találkozásnak Mr. Jones!- majd bevágódik az ajtó, és szélsebesen elhúz a kocsi.
Éppen indulnék, mikor meglátom, hogy nem tudok járni, mivel nincsenek lábaim, és egy tolókocsiban ülök. Hiába, a sátánt nem szabad átverni. Lassan átjutok az úttesten, a villamos síneken kissé fennakadok, majd meglátom édesapám, aki még mindig oly édesen alszik, mint egy 8 éves.
Már egy jó ideje nem számítanak első szempontnak a koncertek a Sziget kapcsán. Egyszerűen jó ott.
Jó barátkozni a németekkel, délelőtt meginni az első sört, hajnalban zene után kutatni, sáros lábbal bebújni a hálózsákba, reggel meggyúlladni a melegtől (a hálózsákban), jó végig menni a főúton kedves mosolyok keretében, jó menekülni a feka dílerek elől az afrika falunál, jó beszélgeti a kávés fiúkkal, jó táncolni az olaszokkal, csókolózni a franciákkal, asztalon ropni, székeken röpni, jó eltévedni is. A koncertek is természetesen élveztesek, persze ez lehet nagyon változó. De általában nagyon jók (nem a hangosításnak köszönhetően). De a legeslegjobb, hogy itt nem sietek sehova, nem vagyok rosszba senkivel, nem néznek ki, ha térdig sáros vagyok és ehhez koktélruhát képzelj el, valamint épp az arcomon levándorló sminket. A teljesség igényével járulok hozzá a Sziget hangulathoz jövőre is.
Kis kezemmel
Harapással
Lüktetéssel
Dobbanással
Agyvelővel
Nyári éggel
Piros pacsis
Égi kékkel
Őszi bolyongással
Tavasz susogással
Zsebkendőbe gyömöszölt
Édes zokogással
Ragadós puszikkal
Téli vörös orral
Fahéjba csomagolt
Esetlen mosollyal
Titkos pillantással
Teljes vérrendszerrel
Csak szeretni, szeretni
Egész lényegemmel
Érdekes meghasonlott helyzettel találtam szembe önmagam, mikor a múltkor hostesskedtem. A munkaköröm általában kimerül annyiban, hogy állok egy pult mögött, és megkínálom a vásárlókat mindenféle finommal, elmondom, hogy milyen szipi-szupi ez a termék, feltétlenül kóstolják meg, vegyenek belőle. A visszajelzések szerint elég jól csinálom, az a titkom, hogy mindenkivel kedves vagyok, és mosolygok. Ennyi. Nem nagy tudomány, de én annyiban más vagyok, hogy a kilencedik óra után is barátságos vagyok. Pedig az már nem egy habostorta.
Szóval, ott álltam a hűtőpult mellett, és éppen töltöttem ki a pohárkákba a madártejet, mikor eszembe villant a felismerés. Tulajdonképpen, mit is promótálok itt? Madártejet. Eddig világos. Menjünk egy kicsit tovább. Mire is jó az? Finom. És még? Ennyi. ENNYI???? ÉS nekem sikerül rávennem a megszólított emberek felét hogy vegyenek belőle??? Egy olyan dolgot, amire vajmi kevés szükségük van??? A kapitalizmus és globalizáció mosolygó bérencleánya lettem!!! Ez olyan különös és váratlan felismerés volt, hogy elkezdtem hangosan nevetni. Nem is foglalkoztam többet ezzel a gondolattal.
Ugyanis ebben élünk. Nem én fogom megváltani a világot, hogy megszüntetem a fogyasztói társadalom elharapódzását, ez már biztos. Valószínüleg ez a hozzáállás fogja meggyilkolni a természetes értékeket, és fogja földbe tiporni az erkölcsi normákat, de nem igazán tud izgatni.
Meglátom a vállán a szőrszálakat. És azt gondolom, milyen gyönyörűek.
az első bejegyzéstől, mert csak azért írok ide, hogy magamat kielégítsem, és tudjak aludni, hogy megvan az első bejegyzés.
ennyi elég is lesz
